Híreink
A mezőgazdaság is kiemelt téma lesz a magyar uniós elnökség ideje alatt - 2024.05.13.
A versenyképesség, a mezőgazdaság és a demográfia kérdésköre kiemelten fontos lesz Magyarország soros uniós elnöksége során - mondta Raisz Anikó , az Energiaügyi Minisztérium államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén.
A román agrárpiacon terjeszkedik a cseh Agrofert Csoport - 2024.05.13.
Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata - írja az economedia.ro.
Nagy István Kaskantyún: a baromfiszektor az egyik legperspektivikusabb ágazat - 2024.05.10.
A baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat Magyarországon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Kaskantyún. A szektor hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához, hiszen a baromfihús adja a húsfélék exportárbevételének több mint felét.
Áprilisban 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - 2024.05.10.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,5%-kal drágultak.
Május 21-ig egészíthetik ki az adóbevallási tervezetet az őstermelők - 2024.05.10.
Május elejéig 223 ezer egyéni vállalkozó, több mint 84 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a NAV-hoz. A többi szja-bevallásra kötelezett egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még május 21-éig van ideje, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 23SZJA jelű bevallást.
Minőségi fejlesztések alapozhatják meg a hazai gazdaság versenyképességét - 2024.05.10.
Mind a magyar, mind az európai versenyképességet a termelékenység minőségének javítása alapozhatja meg hosszú távra - mondta Nagy Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Innovációs Szövetség 35. közgyűlésén.
"Mentes" termékek munkacsoportot hozott létre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara - 2024.05.09.
A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége.
Innovációs Napokat tartanak a Pécsi Tudományegyetemen - 2024.05.09.
Idén is megtartják a Pécsi Tudományegyetem hagyományos kutatás-fejlesztési rendezvényét. A május 14-én és 15-én zajló Innovációs Napok középpontjában a mesterséges intelligencia, valamint a tudományos és üzleti kapcsolatok fejlesztése áll majd.
Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe - 2024.05.08.
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi Világnapot, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazat szereplőire. Napjainkban a baromfihús a legnagyobb mennyiségben termelt és fogyasztott húsféleség, és a világnépesség növekedésével az ágazat szerepe tovább erősödik.
VP-s állatjóléti támogatás. június 10-ig kell benyújtani a kérelmeket - 2024.05.08.
A VP3-as baromfi állatjóléti támogatás kifizetését az egységes támogatási kérelem keretei között kell igényelni – hívja fel a figyelmet a Baromfi Termék Tanács. A támogatási kérelmek benyújtás határideje június 10-e.