Híreink
Hatalmas veszteségeket szenvednek el az európai tojásfeldolgozók - 2012.03.28.
Hatalmas veszteségeket szenvednek el az európai tojásfeldolgozók a tojótyúkok ketreccseréjének január elsejétől hatályos uniós előírásai miatt - állapította meg az Európai Tojásfeldolgozók Szövetsége (EEPA). Becslések szerint a tojástermelés 10-15 százalékkal csökkent, a nagykereskedelmi tojásárak pedig megduplázódtak.
Parlamenti vita a hazai tojásdrágulás miatt - 2012.03.28.
Már januárban is 22 százalékkal volt magasabb a tojás ára, mint egy évvel korábban - hívta fel a figyelmet a parlamentben a jobbikos Magyar Zoltán. Szerinte a drágító tényezők közös pontja, hogy a kormány semmit nem tett az áremelkedés megakadályozása érdekében. A vidékfejlesztési miniszter szerint viszont a kormány minden eszközzel segíti a baromfitartókat.
A hungarikum-törvényjavaslat megváltoztatását kezdeményezi a szövetség - 2012.03.27.
A Hungarikum Szövetség (Husz) a hungarikumokról szóló törvényjavaslat megváltoztatását kezdeményezi többek között azért, mert nem látja biztosítottnak a rendszer működtetésének anyagi alapjait - mondta Birinyi József elnök. A szövetség szerint külön költségvetési soron kellene biztosítani a rendszer működéséhez szükséges forrásokat, hogy a hungarikumok védelme hosszú távon fenntartható hegyen.
Tojáshiány és jelentős árnövekedés Észak-Írországban - 2012.03.27.
Tojáshiány jelei mutatkoznak Észak-Írországban a ketreces tojótyúk-tartás állatjóléti előírásait szigorító uniós direktíva végrehajtása miatt. Az ottani termelők 10-15 százaléka kiszorult a piacról, az árak pedig jelentős növekedésnek indultak.
Nem találtak húskezelési hiányosságokat a Tesco-nál az ellenőrző hatóságok - 2012.03.26.
A Tesco élelmiszerbiztonsági gyakorlata megfelel az előírásoknak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az áruházlánc közös közleményben. Tájékoztatásuk szerint a médiában elhangzott, a húsáru kezelésével kapcsolatos hírek hatására indított soron kívüli hatósági ellenőrzés során nem tártak fel rendellenességet az ellenőrzött Tesco áruházaknál.
Agrártámogatások: április 2-án nyílik meg az elektronikus kérelemkitöltő felület - 2012.03.26.
Április 2-án nyílik meg az idei agrártámogatások igényléséhez szükséges egységes elektronikus kérelemkitöltő felület - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Ennek keretében - a változásvezetési kérelmen felül - 25 jogcímre lehet kérelmet kitölteni és benyújtani.
Tojásválság: az Európai Bizottság nem tart szükségesnek különleges intézkedéseket - 2012.03.26.
Különleges intézkedésekre van szükség az uniós baromfipiacon a tojótyúkok ketreccseréje miatti tojáshiány, áremelkedés és technológiaváltás ellensúlyozására - vetették fel a tagállamok képviselői a brüsszeli baromfiágazati szakértői bizottság közelmúltbeli ülésén. Az Európai Bizottság (EB) szerint viszont a termelők alkalmazkodnak a helyzethez, és új egyensúly alakul majd ki az uniós piacon.
Országos agrártanulmányi versenyt szervez a Magyar Agrárkamara - 2012.03.22.
Idén tavasszal második alkalommal kerül sor a Magyar Agrárkamara (MA) szervezésében a középfokú mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákat tanulók országos szakmai tanulmányi versenyeinek megrendezésére - hívja fel a figyelmet az MA. A több mint 500 tanulót megmozgató versenysorozat keretében külön-külön mérik össze tudásukat a technikus képzést folytató szakközépiskolák és a szakmunkásképzők végzős diákjai. Előbbiek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek, utóbbiak a Szakmai Kiváló Tanulója Versenyek döntőiben.
Aszály miatti szárazság a földeken: csendes esőre várnak a növénytermelők - 2012.03.21.
Tavaszi csendes, áztató esőre várnak a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági vállalkozások. Az őszi vetések a tavalyi rekordszárazság miatt már eleve rosszul teleltek.
Az életben maradáshoz van szükség a baromfiágazati áremelésekre - 2012.03.20.
Az életben maradáshoz van szükség arra, hogy a baromfiágazati szereplők végre tudják hajtani a közelmúltban elindított, elengedhetetlen termékáremeléseket - közölte Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. A vállalkozásoknak az elmúlt időszakban 5 százalékos drágítást sikerült elérniük, és május-júniusban további 5-6 százalékos árnövelés várható.