Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Híreink

Vidéken körülbelül 170 járás lehet, Budapesten még nem dőlt el a kérdés - 2012.03.08.

Vidéken körülbelül 170 járást alakítanak ki 2013. január 1-jétől, Budapesten viszont még nem dőlt el a kialakítandó körzetek száma - mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért felelős államtitkára. Tájékoztatása szerint még az sem dőlt el, milyen legyen a járási hivatalok vezetőinek státusza.

Márciustól Budai Gyula a VM államtitkára, aki novemberig kormánybiztos is marad - 2012.03.07.

Március elsejétől tölti be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megüresedett parlamenti államtitkári posztját. Budai Gyula novemberig ellátja kormánybiztosi feladatait is, amelyeket 2010 novembere óta végez. Azt megelőzően, 2010 júniusától, miniszterelnöki megbízottként az állami földek jogellenes elherdálásának vizsgálatával foglalkozott.

Élelmiszeradományokra szólít fel a katolikus egyház a böjti időszakban - 2012.03.06.

Körlevelében arra kéri a híveket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), hogy gyűjtsenek a rászorulók számára tartós élelmiszereket a nagyböjti időszakban. Az adományokat március 18-ig várják.

A BTT honlapjáról is letölthetők a 2012-es regisztrációs adatlapok - 2012.03.06.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) honlapjáról is letölthető a terméktanácsi tagság fenntartásához szükséges, 2012-re vonatkozó regisztrációs adatlap - hívja fel a figyelmet a BTT titkársága. A szervezet az új dokumentumot és mellékleteit folyamatosan postán is kiküld jelenlegi tagjainak, akik azonban ettől függetlenül, a honlapról letöltve is beküldhetik azokat a BTT titkárságára. Az újonnan belépő piaci szereplők pedig kifejezetten a honlapról letöltött és kitöltött adatlap beküldésével regisztráltathatják magukat.

Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Négy Mancs ellen - 2012.03.05.

Versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Négy Mancs Alapítványt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt - közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. Az eljárás 2006-ra visszamenőleg kiterjed minden, a Négy Mancs által végzett sajtókommunikációra.

Március 12-ig kell teljesíteni az adatszolgáltatási kötelezettséget az E-monitoringban - 2012.03.05.

Március 12-ig kell adatszolgáltatási kötelezettségüket teljesíteniük azoknak a gazdáknak, akik a Darányi Ignác program, illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében a 2007-2013-es időszakban agrártámogatásokban részesültek. A kötelezettség - amely csak elektronikusan teljesíthető - kiterjed minden olyan ügyfélre, aki az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és a Halászati Operatív Program (HOP) keretében támogatást kap.

Az idén 3,8 milliárd forint használható fel a vidéki közösségek építésére - 2012.03.02.

Vidéki közösségépítésre és hálózatépítésre 3,8 milliárd forintot oszthat szét a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH). A pályázati kiírás várhatóan áprilisban jelenik meg. Az MNVH úgynevezett szakosztályokat hozott létre tavaly megalakult tanácsában.

Újra megnyílik a munkahelyi képzést támogató TÁMOP-pályázat - 2012.03.01.

Újra megnyílik márciusban az Új Széchenyi Terv keretében a munkahelyi képzést, illetve a bért és járulékot támogató pályázat, amelynek keretében 21 milliárd forint áll a mikro-, a kis-, a közép- és a nagyvállalatok rendelkezésére - közölte a GKF gazdaságfejlesztési csoport. A pályázat a társadalmi megújulás operatív program (TÁMOP) keretében valósul meg, és az ország bármely pontjáról lehet pályázni.

Újabb gabonapiaci áfa csalót buktatott le a NAV - 2012.02.29.

Bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi régiójának revizorai, miután több ellenőrzést is végeztek egy gabona- és étolaj-értékesítéssel foglalkozó betéti társaságnál. A NAV tájékoztatása szerint lebukott a cég ügyvezetője is. Az elkövetők akár öt év szabadságvesztést is kaphatnak. Az utóbbi időszakban sorra buktatja le a gabonapiaci és más agrárágazati áfa csalókat a NAV.

Áremelést hoz a hideg tél, a költségnövekedés és a keresletélénkülés - A baromfiágazat bízik a fogyasztókban - 2012.02.28.

Mintegy 8-10 százalékkal emelik tavasszal a baromfihúsok átadási árait a hazai baromfiipari vállalkozások, hogy fedezzék a növekvő költségeket, de a drágítást most a piaci kereslet élénkülése is alátámasztja - közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) igazgatója. Az ágazati szereplők ugyanakkor bíznak abban, hogy a fogyasztók továbbra is előnyben részesítik a jó minőségű hazai baromficikkeket az importból származó termékekkel szemben.

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat