Baromfi Termék Tanács
HU, de tojás! Az Európai Bizottság adatai az európai baromfipiacról BTT-MOL együttműködés Víziszárnyas-termékek előállításának kódexe Sigillanda tojásbélyegzők MBH Bank - Agrárcentrum Agrármarketing Centrum

Híreink

Javuló szaldó az első féléves agrár-külkereskedelemben - A baromfiexport viszont csökkent - 2019.10.21.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 4714 millió euró, behozatala 3042 millió euró volt az első fél évben, az export 11,2 százalékkal, az import 6,8 százalékkal nőtt. Az agrár-külkereskedelem aktívuma 1672 millió euró volt, 279 millió euróval, 20 százalékkal több, mint 2018 első fél évében.

Megtérülnek az államnak a Széchenyi Kártya Program támogatásai - 2019.10.21.

A kis-és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program nemcsak gazdaságstratégiailag fontos termék, hanem az államnak megtérülő vállalkozástámogatási eszköz is - nyilatkozta a program eredményeit értékelve Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Második negyedéves állatjóléti támogatások: október 25-ig be kell érkezniük a szakmai ellenőrzési lapoknak - 2019.10.18.

Legkésőbb október 25-ig juttassák el a Baromfi Termék Tanácshoz (BTT) az idei második negyedéves állatjóléti támogatások kifizetéséhez szükséges szakmai ellenőrzési lapokat a termelők – hívja fel a figyelmet a BTT. Az eljárásrend gyorsítása érdekében a terméktanács az október 21-től beérkezett, ellenjegyzett szakmai ellenőrzési lapokat közvetlenül a Magyar Államkincstárhoz továbbítja.

Megújította versenyképességi hitelprogramját az MFB - 2019.10.18.

A Magyar Fejlesztési Bank megjelentette a megújított MFB versenyképességi hitelprogramot, amely a tőke és a hitel konstrukció kombinálásával finanszírozást biztosít olyan vállalkozásoknak  is, amelyek kockázati tőkeprogramokat vesznek igénybe. A változtatások az agrárium szereplőit is érintik.

Magyar-brazil agráregyeztetés Budapesten - 2019.10.18.

Az agrártechnológiai tudástranszfer átadási lehetőségeiről tárgyalt brazil partnerével csütörtökön Nagy István agrárminiszter. Fernando Silveira Camargo, a brazil Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszer-ellátási Minisztérium innovációért, vidékfejlesztésért és öntözésért felelős államtitkára hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra.

Fogyasztást ösztönző kampány indul és új stratégia készül a tojásszektorban - 2019.10.17.

A tojást és a tojástermelést övező tévhitek, előítéletek eloszlatása és a fogyasztás ösztönzése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tojásszövetség. Utóbbi ezen kívül hosszú távú stratégiát is készít.

Elemzés készült a mezőgazdasági szereplők információszerzési szokásairól - 2019.10.17.

Nyolcadik alkalommal jelent meg a mezőgazdaságban tevékenykedők szakmai információszerzési szokásait és preferenciáit vizsgáló AgroStratéga elemzés.

Rendezvénysorozat az osztatlan földtulajdonokról - 2019.10.17.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével közösen „Fókuszban az osztatlan közös földek helyzete” címmel rendezvénysorozatot tart 2019 novemberében.

Baromfiágazati konferencia október 28-án: elkészült a végleges meghívó - 2019.10.16.

Elkészült a részletes meghívó a CAMPDEN BRI Magyarország Nonprofit Kft. baromfiágazati tanácskozására. Az eseményt október 28-án tartják.

Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a digitalizációs agrárképzésre - 2019.10.16.

Az agrárium iránt érdeklődő fiatalok felsőoktatási képzésében a technológiai és az agrárszakmai tudás átadása egyaránt fontos – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára. A fiatalokat fel kell készíteni az agrárium digitális átalakulására, hogy Magyarország aktív részese lehessen a szektorban zajló technológiai robbanásnak

Védjegyeink

Magyar Baromfi Koronás Tojás
Tojáskihívás
Tojásos ételek
Végy egy tojást! - Tojásos fogások
A tojás maga a csoda - Tojás kisokos
Impresszum | Jogi és adatvédelmi nyilatkozat