Híreink
Török, iráni és indiai agrárvezetőkkel tárgyalt Nagy István - 2019.10.16.
Nagy István agrárminiszter hivatalában fogadta a Török Köztársaság mezőgazdasági és erdészeti miniszterét, India vízügyi miniszterét és az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövetét. A kétoldalú tárgyalásokon a kereskedelmi lehetőségek bővítéséről volt szó.
Első negyedéves állatjóléti támogatások: minél hamarabb válaszoljanak a hiánypótlási felhívásokra a termelők - 2019.10.16.
Postai úton megküldte valamennyi érintett gazdálkodónak a Magyar Államkincstár (MÁK) az idei állatjóléti támogatások első negyedéves kifizetési kérelmeihez kapcsolód hiánypótlási felhívásokat. A Baromfi Termék Tanács (BTT) felhívja a termelők figyelmét, hogy ellenőrizzék, megkapták-e a hiánypótlási dokumentumokat, illetve haladéktalanul tegyenek eleget a benne foglaltaknak.
Húsz uniós tagállam áll ki együttesen az uniós agrártámogatások megtartásáért - 2019.10.15.
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 14-i ülésén Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam agrárminisztere támogatta azt a közös nyilatkozatot, amely a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható források jelenlegi szintű megtartását szorgalmazza a 2021-2027 közötti, következő uniós költségvetési ciklusban.
Jobb lenne a részleges megállapodás az USA-Kína kereskedelmi háborúban? - 2019.10.15.
Könnyebben elérhető és mindkét fél számára kedvező célnak nevezett a China Daily kínai lap egy részleges megállapodást az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhítése érdekében. Lényeges kérdés a mezőgazdasági termékek helyzete is.
Több mint 340 milliárdos agrárkifizetés az első fél évben - 2019.10.15.
Közzétették az agár- és vidékfejlesztési támogatások idei első félévi összegzését. Az első félévben az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 84-16 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között.
A kereskedők is felelősek azért, hogy a tojástermelésről hitelesen tájékozódhassanak a fogyasztók - 2019.10.14.
A kiskereskedelem felelőssége is, hogy a fogyasztókat megfelelő módon és hitelesen informálja, és megvédje a dezinformációktól - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára a 18. Tojás Világnapi konferencián.
Október 16-tól fizetik az agrártámogatási előlegeket - 2019.10.14.
Október 16-án indul a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül a mezőgazdasági termelőknek nyújtott agrártámogatások előlegfizetése, amely idén 240 milliárd forintot tesz ki – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Lassuló drágulás a mezőgazdaságban, de az állati termékek ára továbbra is dinamikusan növekszik - 2019.10.14.
A júliusi 8,1 százalékról augusztusban 4,2 százalékra lassult a mezőgazdasági termelői árak éves növekedési üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Az élőállatok és állati termékek áremelkedése az előző négy hónaphoz hasonló magas szinten maradt.
Tojás Világnapja: el kell oszlatni a kialakult tévhiteket - 2019.10.11.
Tévhitek helyett a tudatos, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő tojásvásárlásra ösztönöz a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az október 11-én megtartott Tojás Világnapja alkalmából. A magyarok legfontosabb szempontja tojásvásárláskor még mindig az ár-érték arány, de figyelembe veszik a tojás származási helyét is, viszont legtöbbször nincsenek tisztában a különböző tartási módok közötti valós különbségekkel. Például azzal, hogy az EU-konform ketreces tartásnak a legkisebb az ökológiai lábnyoma, vagyis ez a tartástechnológia jelenti a legkevesebb terhelést a környezetre.
Százmilliárdos forrás a hazai élelmiszeripar fejlesztésére - 2019.10.11.
A kormány a következő időszakban több mint 100 milliárd forint értékű forrást fordít a magyar élelmiszeripari vállalkozások csomagolási, készletezési és piacra lépést elősegítő fejlesztéseinek támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.